Az on-line oktatás elindulása (2000) a Hágai Egyetemhez köthető.
Az IKT eszközök fejlődésével az elektronikus tanulás elektronikus képzés-menedzsmenttel társult. Létrejöttek a szabványok, valamint az oktatási intézményeket kiszolgáló tanulási keretrendszerek. Az oktatásban megjelent a hálózati kommunikáció, a hallgató a tanárral e-mail, chat, fórum, videokonferencia formájában tarthatja a kapcsolatot. Ezekben az években a szakemberek egy része mereven elválasztotta az új technológiát alkalmazó tanulást a hagyományos távoktatástól. Később felismerték, hogy az oktatásban az infokommunikációs technológia és a távoktatás elemei keverednek. Az oktatásban növekvő szerephez jut az intranet és az internet. Az egyetemeken elektronikus campusok jöttek létre.
A hálózat alapú tanulás más alapokra helyezi a tradicionális tanár–diák viszonyt. Az új szemlélet középpontjában a tanuló áll, maga szervezi a tanulmányi előrehaladását, a tanár mentorként áll mellette. Ez a tanulóktól nagyfokú önállóságot, motivációt, szervező készséget és IKT ismereteket kíván meg. Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb kompetencia-szinttel rendelkezik egy tanuló, annál inkább képes maga irányítani a tudás megszerzésére irányuló tevékenységeit.